Szőlő

Fagyos, hiú herceg,
ki rangjával henceg.
Mondd, ó, te nemes!
Mi késztet arra, hogy kinevess?

Szállj le lovadról,
nárcisztikus úrfi!
Olyat mutatok - fogadok -,
mi számodra földön túli.

Szép udvarban cseperedtél,
de feledted, a tél miképpen fal fel.
Itt nem vagy más, gyönge legény,
csupán táplálék, minek híre kel.

Tágulj innét, de gyorsan,
míg türelmem tart!
Végleges döntésem, mit hoztam.
-vetek oda egy mosolyt, amolyan fanyart.

Éden

Kövér esőcseppek
gördülnek az ablak üvegén,
 Csókolj meg kedves,
 Ha bármit is jelentek én.
 Szerelmünk tiltott,
 mint a fényes gyümölcs,
 s miből édes nektárt ivott
a pár, kiket Az elküldött.


Sóhaj tör fel ajkaimból,
 kezeim sziluettje simítja vállaid.
 Frissen nyíló bimbó,
 ifjú harmat borítja szirmait.
 Apró cinege szakajtja le
 a törékeny kis gallyat,
 s magával hozza a zivatart.

Magvak

Hajolj, kis napraforgó;
Hagyd, hogy formáljon a szél.
Lassan te is fontoskodó
felnőtt leszel, ne félj.

Felejtsd el a sémákat,
Új világba vezetlek én.
Hogy a levegőben sétálva
Lessük meg, mit rejt az ég!

Ölelje virágkoszorú
Még az egerek fejét
Is, habár az élet hosszú,
S a történés oly kevés.

Rabiga

Csontok csörögnek,
Rabok nyögnek,
Ahogy bőrükön csattan
ama kimondhatatlan.
Görnyed a sok hát,
Nem bírja a keserű rabigát.

Színre lép bársonyban,
aranyszínű páholyban:
A legnagyobb gaz, féreg;
Minden szava puszta méreg.
Húgy, s verejtékszag terjeng,
S-maragdra fröccsen a királyi epe.

"Ó, ez nem méltó, eme urasághoz!
Nem szokott ehhez, csupán
selymes kis párnákhoz!
Lássátok, éves étkünk
Itt, ennek állán, zsírosan csöpög!
Zsarnokságodnak ezennel vége,
Nem leszel többé népünknek vezére!
Vezekelj, mocsok, ütött utolsó órád,
Nem kerülheted el immár a bitófát!"

"Könyörüljetek, silány rabszolga-nép!
Dolgozzatok, s rohadjatok betevőmért!
Asszonyok, szüljetek nekem rabot, s katonát!
Királyotok csak most kezdi önkényuralmát!"

Liheg a hóhér, csattan a bárd,
Nem látni mást, csak vérpocsolyát.
Ím, lekerült fej a nyakról,
Korona a koponyáról.
Üvölt a tömeg, ordít a nép,
S végtelen káosz veszi kezdetét.

Messzi földeken

Ujjaim futtatom az aranyló kalászon,
Lábaim átléptek egy messzi határon.
Még nem megyek vissza, nem kellenek hibáik!
Maradni nehéz, ha nem maradnak álmaid.
Csendesen hull alá könnyem, öntözvé e földet;
Köszöntsd kopár föld rég nem látott esődet!

Hiába lépdelek idegen vidéken,
Itt lehetek önmagam egészen.
Ahol nem vár senki, én indítok újat,
De köszönöm népem, tőled kapom múltam!
Te voltál bölcsőm és édes szeretőm,
Kérlek te legyél később hűvös szemfedőm!

Bár mehetek messzetájra, gondolhatok zuhanásra
Lelkem, s testem egyaránt visszatér hozzád.

Őrizd hát emlékem, s engedj utazásra.
Mázsás terheim nem aggatom rád.