Magvak

Hajolj, kis napraforgó;
Hagyd, hogy formáljon a szél.
Lassan te is fontoskodó
felnőtt leszel, ne félj.

Felejtsd el a sémákat,
Új világba vezetlek én.
Hogy a levegőben sétálva
Lessük meg, mit rejt az ég!

Ölelje virágkoszorú
Még az egerek fejét
Is, habár az élet hosszú,
S a történés oly kevés.

Rabiga

Csontok csörögnek,
Rabok nyögnek,
Ahogy bőrükön csattan
ama kimondhatatlan.
Görnyed a sok hát,
Nem bírja a keserű rabigát.

Színre lép bársonyban,
aranyszínű páholyban:
A legnagyobb gaz, féreg;
Minden szava puszta méreg.
Húgy, s verejtékszag terjeng,
S-maragdra fröccsen a királyi epe.

"Ó, ez nem méltó, eme urasághoz!
Nem szokott ehhez, csupán
selymes kis párnákhoz!
Lássátok, éves étkünk
Itt, ennek állán, zsírosan csöpög!
Zsarnokságodnak ezennel vége,
Nem leszel többé népünknek vezére!
Vezekelj, mocsok, ütött utolsó órád,
Nem kerülheted el immár a bitófát!"

"Könyörüljetek, silány rabszolga-nép!
Dolgozzatok, s rohadjatok betevőmért!
Asszonyok, szüljetek nekem rabot, s katonát!
Királyotok csak most kezdi önkényuralmát!"

Liheg a hóhér, csattan a bárd,
Nem látni mást, csak vérpocsolyát.
Ím, lekerült fej a nyakról,
Korona a koponyáról.
Üvölt a tömeg, ordít a nép,
S végtelen káosz veszi kezdetét.