Rabiga

Csontok csörögnek,
Rabok nyögnek,
Ahogy bőrükön csattan
ama kimondhatatlan.
Görnyed a sok hát,
Nem bírja a keserű rabigát.

Színre lép bársonyban,
aranyszínű páholyban:
A legnagyobb gaz, féreg;
Minden szava puszta méreg.
Húgy, s verejtékszag terjeng,
S-maragdra fröccsen a királyi epe.

"Ó, ez nem méltó, eme urasághoz!
Nem szokott ehhez, csupán
selymes kis párnákhoz!
Lássátok, éves étkünk
Itt, ennek állán, zsírosan csöpög!
Zsarnokságodnak ezennel vége,
Nem leszel többé népünknek vezére!
Vezekelj, mocsok, ütött utolsó órád,
Nem kerülheted el immár a bitófát!"

"Könyörüljetek, silány rabszolga-nép!
Dolgozzatok, s rohadjatok betevőmért!
Asszonyok, szüljetek nekem rabot, s katonát!
Királyotok csak most kezdi önkényuralmát!"

Liheg a hóhér, csattan a bárd,
Nem látni mást, csak vérpocsolyát.
Ím, lekerült fej a nyakról,
Korona a koponyáról.
Üvölt a tömeg, ordít a nép,
S végtelen káosz veszi kezdetét.