Ő az a fiú, akit szívesen ölelnék.
Aki feltárná előttem egész lelkét.
Aki szerelmes csókot lehelne ajkamra,
S aki bajban sosem hagyna magamra.
Bevallom, sokan fordultak már meg fejemben,
próbáltalak elfeledni, lelkemből kitörölni,
de hiába a szépfiú, ezredszer keresem,
valahogy mégis, mindig te kellesz nekem.
Igyekeztem felhívni magamra figyelmed,
de te mégis más lány kegyeit kergetted.
Persze féltékenyen más fiút csókoltam,
de közben akaratlanul is rád gondoltam.
Most itt vagy te, és én, itt állunk ketten,
vágyainkat már régesrég eltemetetten.
Milliószor próbáltam mással,
de sose volt az, amire vártam.
Nem volt az, ami veled lehetett volna. Nem volt semmi, csupán a remény pokla. Nem volt te, és így nem is kellett.
